A látványos, verhető akadályokkal megépített pályán lebonyolított díjugratás alapelvei a tereplovaglásra (illetve vadász-lovaglásra) vezethetők vissza. A XIX. században Nyugat-Európa előkelő köreiben a lóháton kutyafalkával űzött vadászat igen nagy népszerűségnek örvendett. A vadászatok alkalmával sokszor kellett természetes akadályokat átugratni, így egyre fontosabb lett, hogy a lovak és a lovasok baleset nélkül tudják az akadályokat leküzdeni. A lovak képességeinek elbírálásának és a lovasok megfelelő kiképzésének igénye hozta létre ezt a sportot. Az ugrás jellegzetes stílusa azonban csak a XIX. és XX. századok fordulóján alakult ki.
Az első magasugró és távolugró lovas versenyt 1864-ben rendezték Írországban, Dublinban, kifejezetten vadászlovak kipróbálása céljából, az első igazi díjugrató verseny 1866-ban volt Franciaországban. A XIX. századi verseny sok mindenben különbözött a maitól. A díjugratás az olimpiákon is szereplő sport. Ebben egyenként versenyeznek a lovasok, a pályán egyszerre csak egy lovas lovagol, vagyis a versenyszabályok előírásainak megfelelően felállított akadályokat ugratja. A megmérettetés pontozással történik, akadályok leve- réséért, ellenszegülésért, lóról való leesésért, kitörésért hibapontokat kap a lovas, amely beleszámít a teljesítményébe.
A versenyeket egy bírói testület felügyeli. A dijugratóversenyek általában összevetésseI zárulnak, amikor akár az eredeti, akár egy megváltoztatott pályavonalon kevesebb ugrást kell minél kevesebb hibával és minél rövidebb idő alatt megtenni a lovasoknak.